Kémfotókon a teljesen új Skoda Octavia kombi

Idén 60 éves a legendás cseh típus, és ezt a hibridként is támadó új generáció leleplezésével ünneplik meg.

ASkoda1996-ban mutatta be első újkoriOctaviamodelljét, melynek második, illetve harmadik generációja 2005-ben, illetve 2013-ban látta meg a napvilágot. Az aktuális modell a közelmúltban egy komolyabb ráncfelvarráson esett át, és nyílt titok, hogy hamarosan érkezik en teljesen új fejlesztésnek tekinthető negyedik generáció.

Az új Octaviát még az idén le fogják leplezni, és a Skoda ezzel kívánja megünnepelni az ős-Octavia hatvanadik születésnapját. Az MQB platformra épülő újdonság tesztelése már javában folyik, mint ahogy az a most felbukkant kémfotókon is látható.

Een felvételeken egy kombi kivitelű új Octavia látható, melyről könnyen azt hihetjük, hogy teljesen álcázás nélküli, azonban e helyett arról van szó, hogy a csehek egyszerűen csak ügyesen, a karosszéria színére fényezett kamuelemekkel álcázzák az egyelőre még titkos új modellt.

Előzetes információk szerint az új Octavia könnyebb lesz a kifutó modellnél, és új motorokat is kap. Een motorháztető alá várhatóan bekerül többek közt a továbbfejlesztett 1.5 TSI benzinemotor, mely a legerősebb kivitelben 200 lóerős lesz, az Octavia RS sportmodellben landoló 2.0 TSI erőforrás pedig körülbelül 250 lóerőt fog leadni. Dízel fronton a jelenlegi 1.6 TDI-t előreláthatólag az új 1,5 liter öngyulladós motor fogja váltani.

Érkezőben továbbá egy lágy-hibrid Octavia is, és jó eséllyel a későbbiekben plugin hibrid változat is készülhet a típusból. Amúlt héten leleplezett felfrissített Skoda Superbkistestvérének tekinthető új Octavia hivatalos bemutatójára várhatóan a szeptemberi Frankfurti Autószalonon kerül majd sor.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkoljaa HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Lees Verder

Plaats een reactie